A mesterek Mestere
”Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.”
(Máté 12,20)
Bizonyos kérdésekben természetemnél fogva hajlok a tökéletességre. Ha valamilyen háztartási eszköz nem működik megfelelően, csillapíthatatlan késztetést érzek rá, hogy azonnal szétszedjem. Ennek általában rossz vége szokott lenni. Gyerekkoromban sok minden kárát látta ennek. A nagymám mérlege, a csörgőóránk, tv-nk, a Simsonom, stb. Bár több eszköz túlélte a „beavatkozást”, sőt volt olyan, amelyiket sikerült megjavítani, egyes eszközök menthetetlenül kilehelték a lelküket a kezem között. Az olykor teljesen hasznavehetetlen romhalmazt egyszerűen ki kellett dobni.
Nem tudom, hogy Jézus az idézett Ézsaiási szakaszban pontosan mire gondolt a repedt nádszál, és a pislogó gyertyabél példájában, az üzenete mégis egyértelmű számomra.
Az emberi lélek rendkívül törékeny kincs. A minket körbevevő világ pedig vagy nem tudja, vagy pedig nem akarja megérteni ezt, s próbálja másként kezelni. A gépek világában az a fontos, mi, mennyire funkcionál a 100%-hoz képest. Amennyiben egy eszköz teljesítménye már nem kifizetődő, leselejtezik.
Sokan érezhetünk így egy emberrel, helyzettel kapcsolatban: „Amit főzött, egye meg.” „Reménytelen eset.” „Nem éri meg áldozatot hozni érte.” – és még hasonló ismerősen csengő mondatokat hallok lelki füleimmel, amikor ezt az igeszakasz olvasom.
Jézus ezt valahogy így mondaná: „Mentsük meg döntéseinek súlyos következményeitől.” „Adjunk neki még egy esélyt.” „Mindennél többet ér nekem, ezért meghalok Érte.”
Olyan nagyszerű lenne végre úgy tekinteni Isten szeretetteljes, kegyelmező lényére, ahogyan azt az alapigében olvassuk. Fájó sebek gyógyulnának, a környezetünkben élők bátorságot, hitet nyernének a következő napok küzdelmeihez.
Nem tudom, hogy repedezett nádszálnak, vagy pislogó gyertyabélnek érzed-e magad ma reggel. Akármelyik is vagy Jézus szeretne „megszerelni” egyszerűen azért, mert rossz így neked.
Úgy legyen!
