Az Úr útjai
"Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim- így szól az Úr." Ésaiás 55:8 (új prot.ford.)
"Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim- így szól az Úr." Ésaiás 55:8 (új prot.ford.)
Amikor tegnap este a mai reggeli dicséretet szeretettem volna megírni egyszerűen nem akart működni az interneten. Ezért elnézést kérek azoktól, akik korán kezdték a napot és nem tudták olvasni...
Ebben a szakaszban Ésaiás az Istenhez való megtérésre, bűneink elhagyására szólít fel minket. Teszi ezt úgy, hogy az Ige megtisztító, megjavító és célba érkező hatásáról beszél az akkori Izraelnek és nekünk is, a ma élőknek. Isten azért adott le írásban is rendelkezéseket, figyelmeztetéseket és ígéreteket, mert tudta, hogy szükségünk lesz az ihletett Igére, amelyet mintegy tükröt (Jakab 1:23) magunk elé tarthatunk és megtudhatjuk kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Az Ige elmondja azt, hogy mindenkinek szüksége van Istenre, a hozzá megtérésre, mert csak így lehetünk boldogok, és így lehet célja életünknek az örökélet.
A bűnös ember útjai és gondolatai távól állnak az istenitől. Mi is történt az Édenben? Volt ügye egy kert, benne sok fával és azzal az eggyel. Aztán volt a kígyó is. De nem is az a lényeg, hogy milyen eszközök voltak ebben a fájdalmas történetben. Az embernek voltak bizonyos elgondolásai önmagáról, amelyek távól álltak Istentől, így ez kiterebélyesedett benne, és felépített magában egy másik világot. Ez a felépített világ kezdett hihetőbb lenni számára, mint az amit Isten teremtett. Aztán az ember tette ezt a gondolkodást igazolta. Éva mást látott jónak, mint amit Isten mondott.
Az a meglátásom, hogy ez ma sincs másképp. Néha szeretnénk előírni Istennek, mint egy vásárlási listában, hogy mit tegyen és mit ne tegyen. S ha nem teszi meg, amit kértünk, akkor sokan letagadjuk létezését, vagy egy rossz képet festünk róla, ami nem biblikus. Istent nem azért kell keresnünk, mert kérni szeretnénk tőle valamit, vagy félünk az esetleges ítélettől, hanem azért, hogy vele legyünk. Önmagáért kell keresnünk őt. A kapcsolatért kell keresnünk őt, nem pedig az áldásokért. Azért mondja Isten, hogy az ő útjai különböznek a miénktől, mert Isten akkor is szeret, amikor mi nem, akkor is elfogad, amikor mi nem fogadjuk őt és akkor is akar minket, amikor mi nem akarjuk őt.
A kereszténység nem szabályok követéséről, rendeletek megtartásáról szól, hanem egy személy követéséről. Ha Jézust követjük, akkor az Isten által kijelölt útón haladunk. Amikor az Ige olvasásával újra és újra ezt a kapcsolatot erősítjük, akkor megismerjük az Isten útját. Isten átalakító ereje ma is formálja át gondolkodásunkat. Lássuk azt, hogy Isten jó, annak ellenére amit magunk körül látunk. Amikor látod az útcán a hajléktalant, vagy a depressziós arcokat és mocskot magad körül, akkor néz fel, Isten is tud róla. Amikor ma kevésbé vagy boldog, és nehéz megoldani a gondokat nézz fel: Isten már régen észrevette bánatodat. Amikor ma úgy gondolod, hogy Isten kevésbé van jelen a világban, mint régen, akkor néz fel: Isten azt mondja: " Bizony örömmel jöttök ki és békességben vezetnek benneteket. A hegyek is halmok vígan ujjonganak előtettek, és a mező fái mind tapsolnak" (Ésaiás 55:12).
"Sorsunk alakulásában nem láthatjuk mindig Isten kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van" Spurgeon.
Ebben a szakaszban Ésaiás az Istenhez való megtérésre, bűneink elhagyására szólít fel minket. Teszi ezt úgy, hogy az Ige megtisztító, megjavító és célba érkező hatásáról beszél az akkori Izraelnek és nekünk is, a ma élőknek. Isten azért adott le írásban is rendelkezéseket, figyelmeztetéseket és ígéreteket, mert tudta, hogy szükségünk lesz az ihletett Igére, amelyet mintegy tükröt (Jakab 1:23) magunk elé tarthatunk és megtudhatjuk kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Az Ige elmondja azt, hogy mindenkinek szüksége van Istenre, a hozzá megtérésre, mert csak így lehetünk boldogok, és így lehet célja életünknek az örökélet.
A bűnös ember útjai és gondolatai távól állnak az istenitől. Mi is történt az Édenben? Volt ügye egy kert, benne sok fával és azzal az eggyel. Aztán volt a kígyó is. De nem is az a lényeg, hogy milyen eszközök voltak ebben a fájdalmas történetben. Az embernek voltak bizonyos elgondolásai önmagáról, amelyek távól álltak Istentől, így ez kiterebélyesedett benne, és felépített magában egy másik világot. Ez a felépített világ kezdett hihetőbb lenni számára, mint az amit Isten teremtett. Aztán az ember tette ezt a gondolkodást igazolta. Éva mást látott jónak, mint amit Isten mondott.
Az a meglátásom, hogy ez ma sincs másképp. Néha szeretnénk előírni Istennek, mint egy vásárlási listában, hogy mit tegyen és mit ne tegyen. S ha nem teszi meg, amit kértünk, akkor sokan letagadjuk létezését, vagy egy rossz képet festünk róla, ami nem biblikus. Istent nem azért kell keresnünk, mert kérni szeretnénk tőle valamit, vagy félünk az esetleges ítélettől, hanem azért, hogy vele legyünk. Önmagáért kell keresnünk őt. A kapcsolatért kell keresnünk őt, nem pedig az áldásokért. Azért mondja Isten, hogy az ő útjai különböznek a miénktől, mert Isten akkor is szeret, amikor mi nem, akkor is elfogad, amikor mi nem fogadjuk őt és akkor is akar minket, amikor mi nem akarjuk őt.
A kereszténység nem szabályok követéséről, rendeletek megtartásáról szól, hanem egy személy követéséről. Ha Jézust követjük, akkor az Isten által kijelölt útón haladunk. Amikor az Ige olvasásával újra és újra ezt a kapcsolatot erősítjük, akkor megismerjük az Isten útját. Isten átalakító ereje ma is formálja át gondolkodásunkat. Lássuk azt, hogy Isten jó, annak ellenére amit magunk körül látunk. Amikor látod az útcán a hajléktalant, vagy a depressziós arcokat és mocskot magad körül, akkor néz fel, Isten is tud róla. Amikor ma kevésbé vagy boldog, és nehéz megoldani a gondokat nézz fel: Isten már régen észrevette bánatodat. Amikor ma úgy gondolod, hogy Isten kevésbé van jelen a világban, mint régen, akkor néz fel: Isten azt mondja: " Bizony örömmel jöttök ki és békességben vezetnek benneteket. A hegyek is halmok vígan ujjonganak előtettek, és a mező fái mind tapsolnak" (Ésaiás 55:12).
"Sorsunk alakulásában nem láthatjuk mindig Isten kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van" Spurgeon.
