Mindenkitől elnézést kérek a délelőtti reggeli dicséretért!
„Ne félj, én megsegítlek!"
„Ne félj, én megsegítlek!"
„Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!"
(Ézsaiás 41,13)
A „kislányom” (ha hallaná, hogy így utalok rá, biztosan tiltakozna, hiszen „már” nyolcéves) nem szeret hangosan imádkozni a reggeli és esti áhítatainkon. Magdival, a feleségemmel elfogadtuk ezt és hagyjuk, hogy amikor majd eljön az ideje, szívből mondja a szavakat.
Az igazat megvallva egy időben mélyen bántott a dolog.
- Megkérdeztem tőle, hogy magában szokott-e imádkozni.
- A válasz igen volt. Mintha egy nagy-nagy kő hullott volna le a szívemről. Jött a következő kérdés.
- Például miért imádkoztál legutóbb?
Szinte földbe gyökerezett a lábam.
- Azt mondta, hogy az aranyéremért, amit a mosonszolnoki Judo kupán nyert.
Valóban aranyérmes lett azon a versenyen. Ami nagyon megdöbbentett, hogy soha nem láttam rajta korábban, hogy fontos lett volna neki az eredmény. Azt gondoltam, hogy csak a sport szeretete motiválja.
Az elmúlt vasárnap ismét versenyen voltunk. Úgy küzdött, mint egy oroszlán. Ahogy ott álltam a szőnyeg szélén és néztem, apai büszkeség töltött el. Nem a fogások miatt, inkább azért, mert beavatja Jézust élete sorsdöntő pillanataiba. Szinte láttam, ahogy Isten küzd érte és vele. Nagyon sokat változott a jelleme, mióta így is átéli Jézus létezését.
Olyan jó úgy nevelni egy gyermeket, hogy közben tudom, megbeszéli a dolgait Istenével. Olyan jó úgy nevelni egy gyermeket, hogy közben tudom, Istene a jobb kezét megfogva, megbeszéli vele a dolgait.
Amikor odaáll majd az élet nagy küzdőszőnyegére, talán hasonlóképpen fog tenni.
Hívő életünk nagy kérdése, hogy küzdelmeinket magunk vívjuk-e, vagy engedjük Istennek, hogy megfogja a jobb kezünket, és Ő is beszálljon a „játékba”. Jellemhibáink, küzdelmeink, félelmeink legyőzhetőek Vele. Általa megismerhetjük önmagunkat.
Jézus nem egy fogás, amit időnkét be kell vetni, máskor meg félretenni. Ő része akar lenni az életünknek. A levegő akar lenni számunkra, aki nélkül létezni sem tudunk.
Nem tudom, kinek, milyen küzdelme van ezekben a napokban. Azt viszont tudom, hogy mindannyian küzdünk valamivel.
Amit én teszek ezzel az igével: behunyt szemmel hallgatom, amint az Úr szól hozzám: „Ne félj, én megsegítlek!"
Köszönöm Uram!
