A hívők tettei

Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti".
Jelenések könyve 19:8

A Jelenések könyvében a gyolcs ruha, avagy hosszú fehér ruha egyike a visszatérő jelképeknek. Már az első fejezetben találkozunk vele, mégpedig Jézus öltözetében. Jézus, mint főpap viseli ezt a hosszú ruhát először, majd sokan mások csatlakoznak hozzá: követői, a keresztények.

A szoros kapcsolat tehát, ami bennünket Jézushoz fúz, megjelenik. Jézus igaz tettei a mi tetteink is, példaként állnak ellőttünk, hogy azokat mi is kövessük. Ez fontos is, hiszen a Szentírás szerint, amikor Isten megjelenik az ég felhőin, hogy ítéletet tartson felettünk, nem azt vizsgálja majd, hogy mit állítunk magunkról, hanem, hogy mit tettünk. Tetteink tanúskodnak-e hitünkről, és megváltozott életünkről. „Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” Máté 16:27.

Ez a fehér ruha – a jó cselekedetek - azonban nem emberi szövőszéken készül, hanem mennyein! Isten szava arra biztat bennünket, hogy vegyük fel Krisztus fehér ruháját. „Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.” Galata 3:27. Ez a ruha, nem az önigazulás ruhája, nem az „én jobb vagyok mint a másik” ruha. Ez egy olyan ruha, ami megköveteli alázatosságunkat, hogy a miénk lehessen. Annak bevallását, hogy magunktól semmit sem cselekedhetünk. „Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.” 2Timótheus 1:9 Az új életben járás tehát, és a jó cselekvése is hitből van. „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” Róma 6:11

Tegyük fel magunknak a kérdést: mit tenne Jézus? Mit tenne Ő ma, ebben a helyzetben? Ha hagyjuk, hogy meggyőzzön bennünket, akkor csodákat fogunk látni. Isten ugyanis elkésztette számunkra az alkalmat, hogy jót tegyünk.

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Efézus 2:10

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet