A hívő reménysége
„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az ÚR tetteit!”
Zsoltár 118:17
Ahogy elolvastam a Zsoltáros szavait, azon gondolkodtam, hogyan ejthette ki ezeket a szavakat? Grimasz volt az arcán, amolyan fog szorítva préselte ki magából a szavakat? Körme a földbe vájt és fájdalommal szakadt ki belőle a mondat? Vagy talán megnyugvással? Végiggondolva addigi életét, és megállapítva, hogy ezután sem lesz másképp, mint addig? Esetleg örömmel?
Dávid életében volt ilyen és olyan helyzet is. Volt csüggedés, még tettetés is: bolondnak beállítva önmagát próbált szabadulni. Volt, hogy népszerű és győztes vezér volt: „Megvert Saul ezret, Dávid pedig tízezret” – énekelték neki. Dávid volt üldözött vad is: fiatal korában Saul üldözte, idős korában pedig saját fia, Absolon. Volt gazdag is és megtörtént, hogy koldulnia kellett. Változatosság volt az egyetlen az ő életében is. Ezt az életet Isten gyermekei közül sokan osztották. Pál azt írta mintegy ezer évvel később: „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.” (Filippi 4:11-12)
Volt azonban egy Állandó az életükben, amely minden körülmények között reményre adott okot, sőt alapot. A hívő ember életében van egy visszatérő tapasztalat jó és rossz között. Igazából felismerés ez, hogy Isten velem van. Hogy jóban és rosszban – akár körülményekben, akár emberekben – Isten kész a javamra munkálkodni. Soha nem is volt és nem is lesz más alapja a hívő reményének. Sátán praktikái, emberek gonoszságai és a magunk hibái közepette felnézni Krisztusra, aki „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz”. És ebben a pillanatban meglátjuk életünk mintáját, amint az Isten kezéből kikerül. És ebben a mintában nem a mi akaratunk, okosságunk vagy fogyatékosságunk dominál, hanem Isten tettei: szeretetének, kegyelmének és nevelésének bizonyítékai.
„Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Mondja hát Izráel, hogy örökké tart szeretete! Mondja hát Áron háza, hogy örökké tart szeretete! Mondják hát, akik félik az URat, hogy örökké tart szeretete!”
(Zsoltár 118:1-4)
