Nem hallgathatjuk el!

Péter és János azonban így válaszolt nekik: "Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk."
Apostolok cselekedetei 4:19-20

Az egész egy egyszerű imádkozással kezdődött. Péter és János a templomba igyekeztek a délutáni imádkozás idejére. Semmi különös. Annak a férfinek, akit minden nap letettek a templom kapujába, megszokott volt ez a nap: ugyanaz a sántaság, mint eddig minden nap az életében, ugyanaz a feladat: alamizsnát várni a templomba menőktől. Teljesen szokványos két férfi volt az a kettő is, akiket megszólított abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Tartotta a kezét alamizsnáért, de nem oda kapott ajándékot, hanem a lábába. Ez az ember vagy nem ismerte Jézust, vagy nem volt egyetlen ismerőse sem, aki elvitte volna Jézushoz. Neki lehet, hogy nem volt négy olyan barátja, mint egy sorstársának, akit Jézus Kapernaumban gyógyított meg. Jézus visszament a mennybe, vagyis ez a lehetőség, hogy természetfeletti módon meggyógyulhat, számára elveszett. De mégsem! A két megszólított idegen a Názáreti Jézus Krisztus nevében, azaz nem maguknak tulajdonítva az erőt meggyógyította a sánta férfit. Lehet, hogy először életében, bement a templomba és dicsérte Istent. Erről nem lehet nem beszélni! Lehetetlen lett volna megtiltani, hogy ne beszéljen.

A szokatlan eseményre tömeg gyűlt össze, és Péter szólalt meg, mert a néma kérdőjelek röpködésében nem lehet hallgatva állni. Beszélni kellett. Először arról, hogy senki ne gondolja, hogy ilyen csodát tehet a maga erejéből bárki is. Azután arról beszélt, hogy az az Isten, aki Ábrahám, Izsák és Jákób Istene volt valamikor a messzi múltban, a közelmúltban elküldte a Fiát a Földre, akit a nép megtagadott és keresztre feszíttetett. Isten azonban feltámasztotta Őt a halálból. Ettől a Jézustól való hit adta vissza a sánta egészségét. A sánta meggyógyult, de a Pétert hallgató tömeg még nem. Ezért Péter nem hallgathatta el, hogyan lehet bocsánatot nyerni arra a bűnre, ha valaki kivégezte Isten Fiát.

Amint Péter beszélt a néphez, eléjük álltak azok, akik korábban azt hitték, hogy Jézus keresztrefeszítésével örökre elhallgattathatják ellenfelüket, de csalódniuk kellett, mert Jézus feltámadt és még a tanítványai is bátrabbak, mint valaha. Bár Pétert és Jánost őrizetbe vették, de az elvetett mag kezdett hatni, mert a hívő férfiak száma ötezerre emelkedett. Mert volt valaki, aki nem tehette meg, hogy ne szóljon.

Furcsa ez a világ. Itt azt kérik számon, hogy milyen jogon gyógyítja meg az egyik ember a másikat. Nem azért, mintha a kihallgató bizottság minden tagja nem lett volna tisztában a válasszal, de kíváncsiak voltak, hogy a vizsgázók is tudják-e biztosan. A megszólaló Péter kívülről ugyanaz a Péter volt, aki elvakult szeretettel dorgálta Jézust, mert a közelgő és elkerülhetetlen szenvedéseiről beszélt; aki zabolátlan dühében Jézus elfogatásának éjszakáján egy szolgáról egy vágással leoperálta a jobb fülét; aki Jézus megaláztatásának éjszakáján gondolkodás nélkül háromszor megtagadta Urát. Belülről ez a Péter azonban már más volt. Nem tehette meg, hogy Jézust ne az egyedül Üdvözítő Krisztusnak hirdesse. Bár a kihallgató bizottság elcsodálkozott azon a bátorságon, ahogyan Péter beszélt, ami hitelesítette a mondottakat, mégis megtiltották nekik, hogy ne beszéljenek és tanítsanak Jézus nevében. Hogyan? Ha nem lehetett volna megtiltani egy sántának, hogy ne beszéljen arról, hogy meggyógyult, hogyan lehet megtiltani Jézus tanítványainak, hogy beszéljenek arról a csodáról, hogy Isten Fia emberré lett, meghalt, feltámadt, és minden ember számára ez az áldozat elérhetővé teszi az örök életet?

A tanítványok nem tudtak ígéretet tenni, a bizottság pedig nem tehetett ellenük semmit. Végül is mindig az igazság győz, ha nem hallgatjuk el a Jézusról szóló igazságot.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia