Mindenhova elér az Úr

„Íme, sok halászt hívatok - így szól az ÚR -, hogy halásszák ki őket. Azután sok vadászt hívatok, hogy hajtsák össze őket minden hegyről, minden halomról és sziklahasadékból.”
Jeremiás próféta könyve 16:16

Isten sohasem beszél az ítéletről a kegyelem nélkül. Isten néhány mondattal az idézett szöveg előtt ítéletet hirdet a bálványimádás miatt a népének, de közvetlenül ezután az összegyűjtésről, a megmentésről, a hazajövetelről beszél Jeremiás által.

Ne nősülj, ne legyenek gyermekeid, mert borzalmas végük lenne, se gyászolókhoz, se vigadozókhoz ne menj! – nem túl biztató a jövőre nézve még egy prófétának sem. Pedig Isten ezt kérte Jeremiástól. Nem éppen örömüzenet előhangjai. Bevezetője volt ez annak, amit Isten látott előre, nem mintha ezt Ő így tervezte volna, de tudta, hogy nem fog a népe megtérni a bálványimádásból, ezért az ítélet következik. De Isten, mivel soha nem eredeti terve a büntetés, csak a legutolsó, ezért rögtön az ítélethirdetés után a kegyelem üzenetét is küldi.

Mindenhova elér az Úr. Akkor is, ha titkolnivalónk van, de akkor is, ha keres bennünket, mert annyira elvesztünk, hogy senki sem tudja, hol vagyunk. Nem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha sokszor úgy érezzük, hogy már a szívünk is elhagyott bennünket.

A megkeresés, a mindent megmozgatás viszont nem jogosítja fel az embert a bűnözésre. Éppen mivel Isten minden követ megmozgat akkor, amikor keresi az övéit, hogy újra összegyűjtse őket, ugyanennyire megtalál bennünket akkor is, ha olyant teszünk, ami Előtte nem kedves. Hallatlanul nagy egyensúly és még logikus is! Amilyen irgalmas Isten, éppen annyira igazságos is. Amennyire szereti a bűnöst, éppen annyira gyűlöli a bűnt.

Meddig ér el az Úr keze? A tenger mélyére dobja minden vétkünket (Mikeás 7:19) – azaz nagyon mélyre. Amilyen magasan van az ég a föld felett, olyan a szeretete az istenfélők iránt (Zsoltárok 103:11) – azaz olyan szélesre nyitja Isten a két karját, hogy mindenki, aki az ég és a föld között lakik, beleférjen ebbe a kitárt karba.

Jézusnak volt egyszer, de örökre egy olyan mozdulata, amellyel olyan szélesre és olyan magasra tárta ki a karját, hogy Istent az emberrel és az embert a másik emberrel ölelte egybe, amikor a kereszten függött. Istennek a keze olyan messzire elér, hogy képes és hajlandó bármilyen súlyos vétket megbocsátani, és úgy kezelni a bűnöst, mintha sohasem vétkezett volna.

Ez az Isten az egyes ember életében is messzire nyúlt a hatalmas kezével. Elért a pusztába, ahol Mózes legeltetett, mindenki által elfeledve, élve eltemetve a juhai között. Utánanyúlt Józsefnek, aki egy elfeledett egyiptomi börtönben ült már hosszú évek óta egy el nem követett vétek miatt azért, hogy Egyiptom és a környező népek ne haljanak éhen nyolc évvel később.

Az az Isten, Aki kész megbocsátani az Ő saját népének, hogy Őt elfelejtik – annyira, hogy még bálványokat is imádnak Őhelyette – és minden eszközt felhasznál arra, hogy ezt a hálátlan népet a büntetés eltelte után összeszedje a világ minden tájáról, hogy átélhessék a szabadulást, ez az Isten a mi életünkben is tartogat olyan csodát, amit mi most lehetetlennek tartunk. Pedig Istennek száz útja van ott, ahol mi egyet sem látunk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia