Jézus hívta a gyermekeket

„Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek,
és ne tiltsátok meg nekik,
hogy hozzám jöjjenek;
mert ilyeneké a mennyeknek országa.”

Máté evangéliuma 19:14


Ma egy gyermekközpontú társadalomban élünk. Nem ritka azt látni, hogy apukák, vagy anyukák gyermekeik különféle teljesítményében versengenek. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, ma sok szülő számára saját gyermeke egyfajta bálvány. Mondom ezt azért, mert sok esetben a gyermek megelőzi Istent a szülő életében, értékrendjében. Pedig Isten szerint a gyermek helye a családban a harmadik hely. Első Isten, második a házastárs, majd a gyermek. Ez a hely egyfajta védettséget is biztosít a gyermek egészséges növekedéséhez, hiszen kettős burok veszi őt körül – a szülők egymás iránti, és Isten iránti szeretete.

Az a társadalom, amelyben Jézus élt patriarkális berendezkedésű volt, ebből kifolyólag nem értékelte sem a gyermekeket, sem a nőket. Egy gyermeknek, - de még nőnek sem volt szabad egy tanító közelébe menni, sem azzal beszélgetni. Jézus felrúgta ezt a társadalmi szokást (sok más esetben is), mivel nem illeszkedett Isten értékrendjébe.

Az evangélium feljegyzése alapján Jézus határozottan jelezte, hogy a kisgyermekeknek joguk van hozzá, s rajta keresztül Istenhez közeledni. Azzal a kijelentésével, hogy a kisgyermekeké az Isten országa, minden bizonnyal az ott álldogáló felnőtt férfiakban kisebb felháborodást keltett, míg az anyukák szívét bizonyára megsimogatta.

Néhány verssel korábban Jézusnak egy másik, nagyon fontos tanítását olvashatjuk a gyermekekkel kapcsolatban: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” (Máté 18:3). Két dolog jut eszembe, ami talán Jézust is arra indította, hogy éppen a kisgyermekeket állítsa példának. Az egyik, hogy egy gyermek nem tart haragot, legalábbis nem úgy, ahogyan azt egy felnőtt teszi. Ő gyorsan túlteszi magát a megbántódásokon, s néhány perc múlva teljesen őszintén fordul ahhoz, akivel korábban konfliktusa volt. A másik, hogy egy gyermek tanítható. Mi, felnőttek ha tanácsot kapunk, többször így vélekedünk: majd én tudom, hogyan kell csinálni, ne mondja meg nekem ezt egy ilyen és olyan ember.

Isten országába csak úgy juthatunk: (1) ha megtanulunk olyan gyorsan és annyira szívből megbocsátani, ahogyan arra egy gyermek képes, (2) ha életünk végéig taníthatók maradunk a Szentlélek befolyása előtt, hiszen a megszentelődésnek az az alapfeltétele, hogy utolsó leheletünkig hajlíthatók maradjunk Isten keze alatt.

Imádkozzunk ma azért, hogy olyanok lehessünk, mint a kisgyermekek, legalábbis ebben a két dologban mindenképpen.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia