Isten az, aki megbékéltet

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az;
a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát.”
2Korinthus 5:17-18

Minden bűn lázadás Isten rendje ellen. Mivel „nincsen csak egy igaz is” (Róma 3:10), ezért mindannyian Isten elleni lázadók vagyunk. De Isten a hozzánk való jóságát és szeretetét abban mutatta meg, hogy lázadó, bűnös állapotunkban Krisztust odaadta értünk (Róma 5:8). Így a bűnbánó bűnösnek kegyelmet hirdethetett. A mai ige azt ígéri, hogy ha hiszünk Krisztusban, s életünket a benne való hitben éljük, akkor újakká leszünk, a régi dolgokat Isten nem hánytorgatja fel, hiszen azok megbocsáttattak.

Az újjászületést Isten munkálja bennünk. Az Ő érdeme, Szentlelke munkájának eredménye, hogy békességre juthattunk a Mindenható Istennel. A békesség nem Isten elveinek leszállításával született meg, hanem azzal, hogy szembefordultunk a bűnnel, régi önző szokásainkkal. Milyen csodálatos Isten kegyelmének hosszúsága és végtelensége, ahogyan ez a két ige elénk tárja. Az Úr volt a megbántott fél, mégis ő kereste, és ma is keresi a megbékélés útját, lehetőségét velünk.

Isten nemcsak megbékéltetni akar Önmagával minket, hanem be kíván vonni a békéltetés szolgálatába. Ez aztán a bizalom és a megbocsátás magasiskolája! Nem is olyan régen még Isten ellenségei voltunk „gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmeink miatt” (Kolossé 1:21), most pedig Isten nagyköveteiül választott minket, hogy szeretetét, kegyelmét hirdessük az emberek között ebben a bűnnel terhelt világban.

Nem fejeződik be a keresztény élet azzal, hogy megtaláltuk Krisztust. Nem elegendő, ha csak magunk élvezzük Isten bocsánatát és ajándékának javait. Felelősségünk, s egyben kiváltságunk is, hogy életünkön, szavainkon és tetteinket keresztül megjelenítsük Jézus Krisztus csodálatos kegyelemét a körülöttünk élők számára. Isten számít ránk a lélekmentés szolgálatában, mert nemcsak bennünket kíván üdvözíteni, hanem azokat is, akik a mi beszédünkre hiszen Őbenne.

Adja az Úr, hogy ma is az ő békehírnökei lehessünk, akik által sokan megtalálják az Istennel való megbékélés, a bűnnel való szembefordulás útját, továbbá közreműködésünk által sokan megtalálják életük igazi értelmét: Jézus Krisztust!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia