Miért fegyelmez Isten?
„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival.
Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?"
Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?"
Zsidókhoz írt levél 12,7
Valamikor régen hallottam az alábbi, emlékeim szerint igaz történetet.
A villamoson utazott egy húsz-harmincas éveiben járó édesanya, ölében óvodáskorú gyermekével. A szemben lévő ülésen egy láthatóan művelt, intelligens idős néni ült. A kisfiúnak az volt a játéka, hogy jókorákat rúgott a barátságos arcú nénike lábába. A sokadik rúgás után az idős hölgy barátságosan megkérte az anyukát:
- Aranyoskám, szólna a kisfiának, hogy ne rúgjon a lábamba?
- Dehogy szólok! Azzal megzavarnám a személyiségfejlődését. Én a modern gyermeknevelés híve vagyok – volt a válasz.
Gondolom, most minden olvasóban felidéződik valamilyen hasonlóan idegesítő jelenet. Az igazság az, hogy sem a túlzott engedékenység, sem pedig az indokolatlan szigor nem vezet semmi jóra. Akik naponta járják a gyermeknevelés rögös, de semmihez sem hasonlítható szép útját, tudják, hogy csupán egyetlen törvény létezik, amely bármikor alkalmazható. Ez pedig nem más, mint a szeretet törvénye. A gyermek azonnal megérzi, hogy szavaid és tetteid mögött szeretet van-e, vagy valami más.
Túl sok tisztességes, jóravaló keresztény embert láttam már megrokkanni, mert elhitték a sátáni hazugságot, miszerint Isten engesztelhetetlen kényúr. Túl sok ilyen ember van keresztény körökben ahhoz, hogy ne akarjunk tisztán látni ebben a fontos kérdésben.
Nem véletlenül válik sokak kedvencévé például a végítéletről szóló tanítás. Ráadásul nemhogy egyensúlyban nincs a kegyelemmel, de egyenesen uralja az evangélium üzenetét az ítélkező, szigorú Isten képe. Az aszkézis mai formája ez.
Akkor járunk legtávolabb az igazságtól, ha arra tanítjuk az embereket, hogy Isten szeretetét engedelmességgel megvásárolhatják.
Mégis hogyan válik érthetővé ez az ige?
„Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?" Neveletlen, mondanánk. Azonban ennél sokkal fontosabb, hogy azok a gyerekek, akiknek nevelésében nincs szeretetből fakadó fegyelmezés, bizonytalanná, határozatlanná válnak, s irreális cselekedetekkel akarják felhívni magukra a figyelmet. A fegyelmezéssel azt az üzenetet küldjük gyermekeinknek, fontos vagy nekem, szeretlek, nem érdektelen számomra a sorsod. Ez az üzenet biztonságot ad.
Ha becsukod a szemed és elképzelsz magad előtt egy klassz apát,… (becsuktad a szemed?) akkor biztos vagyok benne, hogy olyan embert látsz magad előtt, aki a gyermeke kérdéseire türelmesen válaszol, figyelmezteti, ha helytelen dolgokat tesz, s olykor – bár jobban fáj neki, mint csemetéjének – hagyja, hogy tetteinek viselje következményeit.
Én csak egy olyan Apát ismerek, aki ezeknek a kritériumoknak maradéktalanul megfelel. Felemelő érzés az Ő gyermekének lenni!
És még valami. A halálos következményt Ő vállalta helyettünk, gyermekei helyett. Tőle örömmel elviselem a fegyelmezést!
Kalocsai Tamás
