Krisztusi lelkület

„Annakokáért az az indulat legyen bennetek,
mely volt a Krisztus Jézusban is”

Filippibeliekhez írott levél 2:5


A világban, amiben élünk farkastörvények uralkodnak, ezek vesznek bennünket körül. Mivel időnk legnagyobb részét a világban töltjük, óriási annak a veszélye, hogy magunk is farkasokká válunk. Pedig a mi példaképünk Isten Báránya, akinek a követői vagyunk. De csak akkor vagyunk az Ő követői, ha az Ő indulata lakik bennünk (itt nem indulatosságról van szó, hanem beállítottságról, irányultságról, lelkületről). Ahhoz, hogy a Krisztus „indulata” legyen bennünk, rendszeresen időt kell Vele töltenünk. Egyszerűen engednünk kell, hogy az Ő befolyása erősebb legyen ránk, mint a világé, amiben élünk.

Pál apostol a fejezet második versétől kezdődően beszél azokról a tulajdonságokról, amelyek krisztusivá tesznek minket. Ilyenek az egymás iránti empatikus szeretet és segítőkészség lelkülete, a versengéstől illetve emberi dicséretekre vadászó magatartástól mentes élet. Az alázatos, a másikban az értéket felismerni tudó képesség. S utoljára, de nem utolsó sorban az önzetlenség, az önfeláldozás képessége, készsége. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek krisztusi indulatúvá, azaz irányultságúvá tesznek minket.

A hatodik verstől annak a leírását találjuk, hogy milyen a Krisztus „indulata”. Olyan, hogy mindent elviselt, semmit sem talált túl drágának azért, hogy megmentse azt, akit szeret, az embert. Krisztus mindenről lemondani és mindent feláldozni tudó lelkülete arra tanít minket, az ő követőit, hogy soha, semmilyen javunkra, tulajdonunkra vagy jogunkra ne tekintsünk úgy, mint amihez feltétlenül ragaszkodnunk kellene. Ha Krisztus le tudott mondani Isteni jogáról, milyen alapon ragaszkodunk mi ennél sokkal kisebb és éktelenebb dolgainkoz, jogainkhoz?

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy a mai nap tapasztalatai tanítsanak minket a Krisztus indulatára. Csak ezzel a lelkülettel léphetünk majd be Isten országába. Isten segítsen, hogy ott legyünk!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia