A kis tettek jutalma

"És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát."

Máté evangéliuma 10:42

Amikor jutalomról hallunk, azonnal arra gondolunk, hogy a háttérben valamilyen kimagasló eredmény van, hiszen jutalmat nem osztogatnak csak úgy. Más szóval a jutalom és a tett a fejünkben összekapcsolódik. Úgy gondolkodunk, ha jutalmat szeretnénk kapni, komolyan meg kell érte dolgozni. Végső soron ebben a világban a jutalom a jól végzett munka díjazása is egyben.

Keresztényként ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy Isten jutalmára is így gondoljunk. Valljuk be őszintén, hogy amikor az Úr különböző áldásaira gondolunk, beleértve az örök élet ajándékát is, azonnal azok a tettek jutnak eszünkbe, amiket meg kell(ene) tennünk, vagy éppen el kell(ene) hagynunk, hogy a jutalom a miénk lehessen. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy úgy gondolkodjuk, minél nagyobb jutalom van kilátásban, annál nagyobb tettet kell érte véghezvinni. Az örök élet jutalma egy olyan jutalom, amivel semmi más nem vetekedhet. Az örök élet elnyerése tehát véghetetlen nagy tettet, áldozatot követel? Igen! De nem tőled és tőlem! Ezt az áldozatot már Jézus Krisztus meghozta. Ő kiérdemelte számunkra is az örök élet felmérhetetlen jutalmát. Tőlünk csak ezt kéri az Úr, hogy higyjünk benne, s minden tettünket szeretetben vigyük véghez (János 3:16; 1Korinthus 16:14). Pál apostol erre tanít bennünket: "Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel." (Galata 6:10)

Jézus rávilágít arra, hogy nem a tettek nagysága, rendkívülisége teszi értékessé cselekedeteinket Isten előtt. Az Úr nem emberi mércével méri tetteinket, s nem is emberi mérce szerint jutalmaz. Istennél sokkal értékesebb a szeretetből véghezvitt cselekedet, még akkor is, ha csak egy pohár hideg vízről van szó! Az Isten iránti hűséget, engedelmességet ugyanis nem a nagy tettek véghezvitelével kell bizonyítani, éppen ellenkezpőleg. A kis dolgokhoz való hozzáállásunk mutatja meg igazán, hogy ki lakik a szívünkben. "Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az." (Lukács 16:10)

Ne várjunk arra, hogy nagy dolgot tehessünk az Úrért. Használjuk ki a mindennapok apró kis alkalmait, s tegyük meg azt, amire lehetőségünk van. A legfontosabb, hogy amit teszünk, szívből tegyük. Isten angyalai feljegyzik az Úr iránti hűségből és szeretetből véghezvitt tetteket, még ha azok oly csekélyek is. Isten pedig gazdagon megjutalmazza majd ezeket a cselekedeteket.

"Nem marad észrevétlen, jutalom nélkül semmilyen, az Ő nevében véghezvitt jó cselekedet. Ebben a gyöngéd elismerésben részesül Isten családjának leggyarlóbb, legkisebb tagja is: Aki inni ád egynek e kicsinyek közül, - azoknak, akik olyanok, mint a gyermekek a hitben és a Krisztus ismeretében - csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát." (Ellen Gould White, Jézus élete, 297.o.)

Kérjük ma reggel az Urat arra, hogy teremtsen számunkra alkalmakat, amikor az apró dolgokban gyakorolhatjuk iránta való hűségünket, engedelmességünket.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia